| Termékeink |
|
Ezért kezdtük annak idején az Ursa Major rendszerrel, amely Magyarország első nemzetközileg, már befutott ERP rendszere volt, és váltottunk az Exact rendszerre, majd 2004 elején a világ legnagyobb ERP rendszer forgalmazójának az SAP-nak a kis- és középvállalatok számára kifejlesztett SAP Business One rendszerére. Az elmúlt évtizedre visszatekintve elmondhatjuk, hogy együtt nőttünk ügyfeleink elvárásaival és az ERP piacon tapasztalható konszolidációs folyamatok hozományaként, ma már a világ és hazánk legnagyobb ERP szállítójának termékével állunk ügyfeleink és az érdeklődők rendelkezésére. Az informatikai fejlődés nem állt meg a vállalatok kapujában és míg korábban csak könyvelésre és készletvezetésre használták az ügyviteli rendszereket, mamár szerteágazó vállalati igényeket kell kielégitenie a használt rendszereknek. Hogy ezekre a kihívásokra is rugalmasan és hatékonyan tudjunk válaszolni, három éve saját fejlesztő csapattal rendelkezünk, akik megvalósítják az egyedi igényeket. Mivel a fejlesztési feladatok között vannak olyanok is, melyekre több SAP Business One rendszert használó cégnek is szüksége lehet, elkészítettük ezek megvásárolható, "dobozos" változatait is. |

Termékeink 
Cégünk megalakulása óta, törekedett arra, hogy teljeskörű megoldást nyújtson ügyfelei számára a vállalati informatikai rendszerek területén. Ezért fontosnak tartottuk, hogy mindíg olyan rendszer forgalmazásával foglalkozzunk, amely képes a kor kihívásainak megfelelni és hosszútávú partnere lenni az őt választó cégnek.